Nem mondta senki - Horia Dulvac

A szerzőről: "Horia Dulvac esszé- és prózaíró, költő, dramaturg, a Romániai Írók Szövetségének és a Román Szépírók Társaságának tagja. Temesvári egyetemi tanulmányai során (1979-1984) az egyetemi folyóirat szerkesztője és kulturális élet egyik aktív szervezője volt. Számos irodalmi díjat nyert diákfesztiválokon. 1990 után esszét, irodalomkritikát, prózát és verseket publikált a legfontosabb romániai kulturális magazinokban. Első kötete 1994-ben jelent meg Ghidirmic asszonya címmel, és a kommunista időkben elutasított novelláit tartalmazta. Ezt követően sorra jelentek meg a Mandátum nélküli aggodalmak (1997), a Beszédek és részek, A másság bosszúja (2005), A lehetőség fajtái (2011), Arc és függöny (2013), Az entrópia és a szépség, Alkalmazás napraforgóra (2016) című esszékötetei. 2009-ben megjelent második prózakötete, a Doppler effektus, amely az Írószövetség krajovai fiókjának díjában részesült. Más rangos díjakban is részesült. Színműveit a rangos Botosani Színházi Fesztiválon díjazták; 2018-ban a Rigor mortis darab megkapta a fődíjat, és a krajovai Nemzeti Színházban is bemutatásra került. 2020-ban jelent meg a Nem mondta senki című verseskötete, amely meglepetést okozott a romániai költői körökben, erős hangjával, mély és eredeti hangvételével." A könyvről> Kégl Ildikó: Néhány gondolat Dulvac költészetéről ,,Nézzetek oda bibliográfia nélkül jött a világra"- az evidencia látszatát kelti, hogy meghökkentsen, elgondolkodtasson a kortárs román költő és prózaíró, Horia Dulvac. Költői eszköztárából látszólag egyszerű szavakat választ, majd mesteri módon zsonglőrködik azokkal. A jól kicsírázott szavakból olyan szövegkorpuszt alkot a költő, mely meghökkentő képeivel katartikus erejűvé emeli a befogadás élményét. Fanyar, szarkasztikus, filozofikus, látomásokkal teli líra ez, amelyben minden eltér a megszokottól. "A szenteknek tetszik az egészséges emberek íze" Dulvac nem mesét mesél. Hanem életet. Amit költőszemekkel érzékel. Elmeséli például, hogy mennyi árnyalata van egy-egy metamorfózisnak. Milyen az, amikor az anyag - adott esetben a folyékony szövet - hanggá, majd színné alakul át. ,,De mint tudjuk, a vér sikolya ibolyaszínű." Mintha filozófia szakon tanult volna anatómiát, orvosin teológiát, s ezt a speciális tudást használná fel szimpatikus alázattal, mégis halált megvető bátorsággal. Egyedi formanyelve, képzettársítása segítségével az önazonosság kérdéseit vizsgálja, - s miközben materiális anyagokat vonultat fel szemléletes példáihoz, a bibliai inspiráció is markánsan kirajzolódik műveiben. Az emberi mélység és nyelvi erő sajátos látomásos-metaforikus költeményekben testesül meg a dulvac-i költészetben. Meghökkentő képek áradnak ki a sorokból, miközben a kinti, valamint a benti világ - jelesül a történések és az arra adott reflexiók - áramlása monológgá lényegül. Voltaképpen a narratív módszer, a tudatfolyam technika úgy van jelen műveiben, mintha nagyepikát olvasnánk versbe csomagolva. Különleges versgyűjtemény ez, amelyet érdemes megízlelnie a ,,létezésszakmában" dolgozóknak, ha szellemi unikumra vágynak.