Blog

Úgy gondoltam, hogyha én prózát írok – a vers, az más tészta –, akkor annak legyen köze ahhoz a korszakhoz, amiben létrejön. Azért is kezdtem el prózát írni, mert a magánéletemben is egyre inkább elkezdett az érdekelni, hogy nekem mi a viszonyom ahhoz a korszakhoz, amiben élnem adatik. – A hónap szerzőjével, Krusovszky Dénessel beszélgetett Modor Bálint és Szekeres Dóra.

 

 

Talán egyetlen gyermeknek okozott szenvedést a Micimackó: Róbert Gida modelljének.

Ezt a 3 nap alatt lezajló, részletesen kifejtett, szörnyű tragédiára építkező csodát, bölcsességeket és útmutatásokat szinte lehetetlen első olvasásra igazán felfogni és megemészteni. A Viskó (Wm. Paul Young) lehet egyesek számára kicsit túlságosan is mélyen vallásos, de az tagadhatatlan, hogy rengeteg remek gondolatot tartalmaz, mely hívőként és nem hívőként is hatást gyakorol az emberre. Mióta elolvastam, sokszor eszembe jut, mikor ítélkezem, és ilyenkor mindig próbálok egy követendő példaként gondolni rá. Továbbá „amelyik ember nem hisz a csodákban, az nem realista” felfogásom egy másik szintre emelte.
A viskó üzenete egyértelmű vallásilag és profánul is: a megbocsátás gyógyító ereje felszabadít. Tökéletesen le van írva, amit meg kellene értenünk és tanulnunk ahhoz, hogy egy jobb világban élő jobb emberek legyünk. 

A házastársi magányról szól Javier Marías a Jelenkor Kiadónál magyarul legutóbb megjelent regénye, a Berta Isla. A lélektani helyzet sokak számára ismerős, ám a kortárs spanyol remekíró nem mindennapi, érdekfeszítő történetbe burkolja a jelenséget.

Egyszer megkérdezték William Faulkner Nobel-díjas amerikai írót, miért ír végeérhetetlenül hosszú, már-már kilométeres mondatokat. Az író így felelt: „Mert sosem tudhatom biztosan, megérem-e, hogy újat kezdjek.”

(Tény, hogy neki tulajdonítják a világirodalom egyik leghosszabb mondatát. A Fiam, Absolon! című,
1936-ben megjelent regényben olvasható, és 1288 szóból áll.)

Kép: Lehet, hogy belőle is nagy költő lesz!

 

Ma, augusztus 13-án van a BALKEZESEK VILÁGNAPJA.

Tudtad, hogy a kutatások szerint a balkezesek között több a művész?

Nincs időm olvasni – mondogatjuk magunknak és másoknak. De valóban így van-e? Panaszkodunk-e
például arra, hogy nincs időnk tévézni, fészbukozni, számítógépezni, az okostelefonunkkal játszani? Ha
nem, akkor megfontolandó: fontosak-e számunkra a könyvek annyira, hogy felülírják például a közösségi
médiában való virtuális bóklászást? Eszünkbe jut-e egy B kategóriás tévékrimi megnézése után, hogy egy
jó olvasmánytól loptuk el az időt, illetve a rágógumi-kultúra helyett valamilyen klassz könyvbe is
beleélhettük volna magunkat?

Korábban már volt szó a szép könyvről – most annak próbálunk utánajárni, milyen a jó borítókép.
Tudnivaló, hogy az emberek a borítókép hatására veszik kezükbe a könyveket, illetve nézik meg a róla
szóló részleteket a webáruházban. Ha egy borítókép nem tűnik ki a többi közül, bármilyen szép is, a
könyvnek veszett ügye van – senki nem fogja észrevenni. A borítónak tehát figyelemfelkeltőnek kell
lennie.

Veszélyben a mélyolvasás képessége?

Mit olvassak?

Bizonyára minden lelkes olvasó ismeri az érzést, amikor olyan könyvre bukkan, amelynek szerzője mintha az ő szívéből szólna – pont az ő problémáját dolgozza fel. De ennek az ellentéte is előfordul: az áhított könyv sehogyan sem akar ránk találni, mi pedig csak állunk tanácstalanul, és szenvedünk az olvasás hiányától.