Peti a Hargitán - Szilágyi Rozália

Peti harmatgyenge kisfiú, akit hat éven át naptól-széltől óvott az édesanyja, jóformán ki sem engedve őt a szobából. Nem csoda ezek után, ha Peti sápadt és beteges legényke lett. Szerencsére az orvos, aki rendszeresen látogatja, jól ismerte az effajta bajokat, így hogy megerősödjön még az iskolakezdés előtt, gyógyszer helyett azt javasolta az aggódó szülőknek, hogy vigyék fel Petit nyárra a hegyekbe, a friss levegőre. Peti apai nagyapja erdész a Hargitán, s mivel nemrégiben özvegyült meg, ezért duplán szerencsés dolog nála tölteni a szünidőt: neki lenne egy kis társasága, Peti pedig egészséges környezetben lehetne. Rövid szervezkedés után útnak is indulnak, s aznap már Peti ott is marad a havasokban. Kezdetben idegenkedik az erdőtől, fél az állatoktól, de nagyapja bölcs, higgadt és szeretetteljes tanácsait követve lassan ismerkedni, barátkozni kezd először a háziállatokkal – Piri kecskével és két kisgidájával, Pista kakassal, a tyúkocskákkal, Bodri kutyussal, és a többiekkel –, majd óvatosan, egyre nagyobb érdeklődéssel felfedezi a rengeteg élővilágát is, amely a kisfiú érdeklődésével együtt tárja fel előtte varázslatosan szép titkait. Ahogy pedig telik a nyár a Hargitán, lassan Peti sápadt fiúcskából pirospozsgás, erős legénykévé cseperedik. A fekete-fehér rajzokkal kísért bölcs és kedves meseregény óvodás kortól már ajánlható szülőkkel együtt olvasva, kisiskolásoknak pedig önállóan lapozgatva. „Peti… megvizsgált minden kis követ, míg észrevette azt a kis nyílást, ahonnan az a szép tiszta víz szivárgott és folydogált a hegyoldalon lefelé, néhol elbújva a dúsan zöldellő fű között, kissé távolabb pedig színpompás virágok ütötték fel a fejecskéjüket a partján, kövéren, buján, teleszívva magukat bőségesen az életadó nedvből…”