Őstörténeti időrend - Kovács László

Vértesszőlőstől Pozsonyig Vértesszőlőstől Pozsonyig. A Kárpát-medencétől Belső-Ázsiáig.“A honfoglalás előtti korból találgatásokon és hipotéziseken kívül konkrét történelmünk, határozott kronológiával, nincs és ez a “nincs” megdöbbentő ítélet történettudományunk száz év óta tartó meddő piszmogására.” Padányi Viktor„A kérdés tehát nem az, hogy irániak, turániak vagy uráliak vagyunk-e, nem az, hogy szkíták, hunok vagy „finnugorok” vagyunk – az ilyen egyirányú általánosítások mind csak lezárják az egykori valóság tényleges kutatását, megismerését –, hanem az, hogy őstörténetünket abban a szerves, megszakítatlan, s nyilvánvalóan változó folyamatban lássuk, melyben a magyar nép és egész kultúrája, égi és földi értékekre épülő, hosszú távon is életképes, kulturális értékekben csodálatosan gazdag őscivilizációja valóban kialakult az évezredek során, természetesen az igazi, elsődleges magyar eredetünk bélyegeivel…Tágabb összefüggésben úgy látjuk, hogy a honfoglalás idején meglehetősen soknemzetiségű magyarság esetében éppen a különböző népcsoportok, törzsek egybefogásának magasabb szellemi-politikai ténye a fontos, mindent összevetve ebben áll az ősmagyar „szociális művészet”: a magyarság szervezte meg „Szkítiát” a honfoglalás előtt, és adott közös életcélt a pontusi pusztákon élő különféle nomád, félnomád vagy letelepedett törzseknek, majd ugyanez lett a küldetése, feladata a Kárpát-medencében, Európa közepén, a nemzetben élő, működő mindig nemzetfeletti, mindig szakrális erőinek köszönhetően. Ez elvezethet létünk vallásosan mély megértéséhez is: közös „őshazánk” valójában a szellemi világ, „Isten országa”, melyhez lelki-szellemi részünkkel – őseinkkel együtt – elsődlegesen hozzátartozunk, s amelyhez hitünk szerint, s „pártállástól” függetlenül, korról-korra érvényes módon, hasonlóvá kell formálnunk földi hazánkat, alkalmassá kell tenni önmagunkat. Hisszük, hogy a magyarság szebb jövőjéhez nincs szüksége szebb, vagy ősibb, vagy keletibb, vagy egzotikusabb múltra annál, mint amivel ténylegesen rendelkezik. Hisszük, hogy őstörténetünk módszertani és szakirányú kérdéseinek történeti, régészeti, művészettörténeti, genetikai, néprajzi, embertani, nyelvi, tehát elméleti és gyakorlati tisztázása együttesen képezi a magyar őstörténet-kutatás feladatát a továbbiakban is. Hisszük, hogy a valóság egységes, a hagyomány és tudomány tartalmai (szellem és élet) valójában nem állnak szemben egymással, csupán még nem értjük igazán az egymáshoz való viszonyukat.” Z.Tóth Csaba