A rúdtáncosnő fegyvere - Gellért András

Gellért András írásainkat talán legközelebbi ősei Örkény egypercesei, illetve Karinthy görbe tükrei és Bálint György negatív látleletei a 20. század derekának Magyarországáról. Gellért szemlélete következetesen groteszk. Olyan világba csöppenünk, melyet mintha középkori bestiárumok képzelt lényei és szörnyetegei népesítenének be, másfelől pedig az anyanyelvet redukált/retardált, gyakran vakkantásszerű tőmondatokká silányító véglények. A szerző olyan mesékkel szórakoztatja magát és olvasóit, melyeken sírunk és nevetünk egyszerre. Máté J. György, Prae.hu Műveiben karcos fénytörésben láthatjuk cseppet sem vidám hétköznapjainkat, de görbe tükörben jóízűen kacagunk a keserűn is. A szerző máris tudja azt, amit csak a legnagyobbak: az irodalom nem csupán fájdalmas szembenézésre, társadalmi, lelki sebek feltépésére jó. Hanem gyógyításra is. Sándor Zsuzsa, újságíró, 168 óra Ma már nem lehet interjúkkal, riportokkal megmutatni az életünket. Annyi a manipuláció, a csalás, és annyi az áruló csak-nevében-újságíró, a bértollnok és a béren kívüli szerencsétlen ritter, hogy reménytelen lenne a vállalkozás. Egyetlenegy út maradt, ha a valóság érdekel minket - és egy Gellért Andrást mi a fene érdekelne még -, ha kifigurázzuk ezt a világot. Egyrészt ez némi erkölcsi elégtétel nekünk azért, amit a mindennapokban mérnek ránk legújabb csarnokaink, másrészt mert a legvadabb túlzás is maga a rögvalóság itt, e Kárpátok bérceitől körbevett kis hűbéruradalomban. Mondhatnám azt is - tehát ha mondhatom még, akkor mondom is -, hogy ez a könyv egy felemelt ujjú figyelmeztetés. Hogy ebben élünk, ez vár ránk. Dési János újságíró