Szarvasok honában - Glück István

Életének nagy részét Glück István a Dráva és a Duna összeszögellésében elterülő Kopácsi-rét peremén, Bellyén élte le. A minden természeti gazdagsággal megáldott vadászterület, bolyongásainak, vadászatainak, természetjárásának színhelye, melyet ,,Aranytenger"-nek nevezett, a Drávaszög legnagyobb uradalmának volt része. A birtoktest erdei, rétjei, vizes élőhelyei európai hírű vadászterületeknek számítottak. Nagy híre volt a bellyei szarvasnak, amelyről Széchenyi Zsigmond is megemlékezett és hosszan értekezett. A bellyei birtokról, a Kopácsi-rét természeti szépségeiről, a nádasokról, pagonyokról, vizes árterekről és az ott szerzett vadászélményeiről szóló elbeszéléseit igazából nemrég fedeztük fel újra. Éppen akkor, amikor kiéhezetten keressük azokat az írásokat, melyek figyelmünket újból a természet szépségei felé igyekeznek terelni. Éhe van az efféle elbeszéléseknek. Mai olvasója is érzi, hogy varázslatos hangulatúak a megszólalásai. Úgy fogalmaz, ahogyan Assisi Szent Ferenc halála előtt írt, az ószövetségi hagyományokat követő Naphimnuszában vallott a teremtett világ iránti szeretetéről. Glück István írásainak javában, ugyancsak a természetben gyönyörködve, szintén magasztalja és dicséri a teremtett mindenséget. A Teremtőre figyelve, a szent méltatlan utódaként ő is ámulva rácsodálkozik és megörökíti a rét, a mocsár, a ringó nádas, a sűrű erdők világát, lakóit, az évszakok varázslatos változásait. Az összes szépség számára is Isten kezének munkáját dicséri és áldja. El-elsütötte fegyverét, a trófeák előtt ő is fejet hajtott, de a hozzájuk vezető út, az az atmoszféra és környezet, amelyben megszerezte azokat, hasonló élményt jelentett számára. A rétek, nádasok, mocsarak világában való gyönyörködés legalább olyan fontos volt neki, ha nem lényegbevágóbb, mint a vad elejtése. Hozzáértőként hitelesen ír a gazdag dél-baranyai természeti környezetről, elbeszélései hűséges képet festenek egy azóta részben elveszett, összezsugorodott világról. A természetet és élővilágát tökéletesen bemutató, vele harmóniában élő embert ismerünk meg írásaiból. Megkívánjuk, bárcsak vele lehettünk, kísérhettük volna vadászatain, természetjárásain.