Reggel Csaba az asztalra borulva ébredt, és a szeme mindjárt a bábukra tévedt. Az ajtón beragyogó napsugár éppen megvilágította a világos királyt, s úgy tűnt, mintha ez erőt adna a többi bábunak is. Csaba felemelte a fejét és bámulta a tüneményt. Réka is odalépett mellé, s most már ketten figyelték a bábukat a sötét és világos négyzeteken.
Egyszer csak Réka fölragadta a huszárt, tett vele három-négy lépést oda és vissza.
– Ezt miért csináltad? – kérdezte Csaba megrökönyödve.
– Itt van ezen a papíron ez a négy kazetta – mutatta a lány.
– Milyen papír ez? – Nem a maga papírja, s tudománya?
– Ez? Soha sem… – némult el Csaba.
Csak nézte hosszan gondolkodva a rajzokat az asztalon, meg a lányt, aki az előbb a huszárral lépegetett fel-le. Nem volt több kétsége. Megragadta legelőbb a világos királyt, majd a többi bábut.