Ricardo Reis halálának éve (José Saramago)

Egy ködös, esős, december végi napon érkezik Lisszabonba Ricardo Reis, aki több mint másfél évtizedes önkéntes brazíliai száműzetéséből tér vissza hazájába. Fernando Pessoa egykori költőtársa, a hajdan az antikvitás bűvöletében élő orvos idegenül bolyong a megváltozott portugál fővárosban, amelyet felzaklatnak a szomszédos Spanyolországból érkező polgárháborús hírek, a spanyol menekültek tömege, és a felfokozott újévi, majd farsangi hangulatban különös kalandokat él át. Bár verseiben egykor az éteri, testetlen szerelmet énekelte meg, most mégis egy szállodai szobalánnyal éli meg a megvalósult nyers vágy hatalmát, miközben hevesen udvarol egy coimbrai közjegyző leányának is. S teszi mindezt egykori megalkotójának kritikus tekintetétől és epés megjegyzéseitől kísérve, mivel Pessoa a sors különös kegyéből halála után még kilenc hónapig ebben a világban maradhat, hogy azután a regény végén Reisszel együtt távozzon a halhatatlanságba. A hús-vér emberként megjelenő, képzeletbeli költőtárs, Ricardo Reis és a halála után még szellemként kísértő portugál költő, Fernando Pessoa találkozásának abszurd ötletéből bontja ki José Saramago az 1930-as évek közepének Portugáliájában játszódó történelmi regényét, amelyet Salazar országlása egyre inkább egy sajátos diktatúra partjaira sodor. De Saramago a mindent elárasztó, nyomasztó politikai propaganda mellett felvillantja az ibér félszigeti ország hol nyomorúságos, hol derűs világát is: a korabeli hirdetések, újságcikkek, mozi- és színházműsor, valamint a rádióadások megidézése varázslatos hangulatot teremtve teszi letehetetlen olvasmánnyá ezt a regényt. A Nobel-díjas portugál író a Ricardo Reis halálának éve című regényéért 1984-ben megkapta a Portugál PEN Club kitüntetését és a Casa de Mateus Alapítvány Dom Dinis-díját, 1987-ben az olasz Grinzane Cavour-díjat, 1993-ban pedig az angol The Independent irodalmi elismerését. Írói munkásságáért 1995-ben elnyerte a legmagasabb portugál irodalmi kitüntetést, a Cames-díjat.