Mikor eljön az idő - Maurice Blanchot

Maurice Blanchot (1907-2003) kritikus, esszéista és író a XX. századi francia irodalom egyik legtitokzatosabb és leginkább rejtőzködő alakja volt, akiről Jacques Derrida azt állította, hogy "az egész világon két vagy három emberöltő óta korunk egyik legnagyobb gondolkodója és írója". Blanchot már a második világháború utáni években elismert kritikusnak számított, de valódi tekintélyre a hatvanas évektől tett szert. A strukturalizmus, a posztstrukturalizmus, illetve a dekonstrukció teoretikusaira egyaránt jelentős hatást gyakorolt. Irodalomelméleti munkásságától szépírói tevékenysége sem választható el. Regényeiben és elbeszéléseiben általában mindössze két-három szereplőt látunk: férfiak és nők találkoznak és elválnak, szeretnek, emlékeznek és várakoznak, hatalmába keríti őket a szorongás, a (kafkai) törvény és a halál; Blanchot utolsó szövegei pedig már csak fragmentumokból állnak. A Kalligram Kiadó arra vállalkozik, hogy a szerző jelen könyvvel induló válogatott műveinek kiadásával elősegítse életműve hangsúlyosabb jelenlétét a magyar irodalmi gondolkodásban, másrészt ráirányítsa a figyelmet arra, hogy az 1945 utáni francia irodalom és filozófia jelentős része nem értelmezhető igazán Maurice Blanchot műveinek ismerete nélkül. A Blanchot-sorozatunkban másodikként megjelenő könyv "története" első pillantásra egyszerűnek tűnik: a férfi narrátor meglátogatja egykori szerelmét, aki már egy nővel él együtt. Jóllehet tisztában van a viszonyuk jellegével, ott marad velük, s kezdetét veszi egy féltékenységgel és vágyakozással teli közös élet. A lakás fokozatosan átalakul a három szereplő közötti összetűzések, jelentőségteljes gesztusok álomszerű terévé, s feltűnnek a szerző írásaira olyannyira jellemző jelenetek: a szereplők sötét szobákban találkoznak, gyengéden megérintik egymást, vagy éppen erőszakkal vetik magukat a másikra, néha pedig mintha felcserélődnének vagy feloldódnának egymásban. A narrátor egyre inkább visszavonul gondolatai magányába, így a könyv különös tudatregényként is olvasható, amelynek középpontjában az idő és az emlékezés problematikája áll, végeredményben pedig az írás lehetősége, illetve lehetetlensége. Blanchot e sorokkal ajánlotta könyvét: "Pusztán annyit szeretnék mondani róla, hogy amit elmesél, az igaz. Ugyanakkor ahhoz a pillanathoz közelít, ahol nincs semmiféle igazság, ahhoz a ponthoz, ahol semmi nem mutatkozik meg, ahol a rejtőzködés mélyén a beszéd még csak a beszéd árnyéka, szüntelen és véget nem érő mormolás, melyre csendet kell kényszerítenünk, ha azt akarjuk, hogy végre meghalljanak."