Gyűjtöttem szélzúgást és tűzpattogást, közvetítettem szülést fehér köpenyben, és diskuráltam az élet öröméről temetőkertben, teliholdas éjfélkor, sírásókkal. Beszélgettem komoly emberekkel komolytalan dolgokról, vakokkal a színekről, kódorgókkal az otthonról és elbukottakkal az újrakezdésről. A világ legrondább barna szatyrában cipelem napról napra a magnetofont, és néha úgy érzem magam, mint egy ügynök, aki hangokkal kereskedik. Szeretem megismerni előre az élménykört, amiről beszélgetek, de legtöbbször mégis improvizálok: más hangulatban másként csinálnám ugyanazt. A költők mániájával bízom a szavakban. A lényegre Arany János figyelmeztetett: "Mondani éppen azt, egészen azt, ami kell, sem többet, sem kevesebbet." Olykor sikerül...
