A haszidizmus, a kelet-európai zsidóság kegyességi mozgalmának szépirodalomra tett hatása közismert, sajátos irodalmi jelenség, amelyről azonban a magyar irodalom kontextusában alaposabb vizsgálat nem készült még. Száz Pál monográfiája a haszid történetek első magyar nyelvű adaptációitól a magyar zsidó irodalomnak e mozgalom által inspirált művein át vizsgálja ezeket a hatásokat egészen az ezredforduló idejéig, amely a haszid történetek recepciójánál fogva a magyar irodalomban e hagyomány reneszánszát jelentette.
A tárgy feltérképezése után az elemzések a haszidizmus befolyásának legmarkánsabb eseteit tárgyalják, például Patai József, Szabolcsi Lajos, vagy Ujvári Péter idevágó műveit. A vészkorszaktól a rendszerváltásig húzódó csöndet követően pedig a haszid történetek kortárs hatásait vizsgálják.
E történetek olyan szerzők alkotásait ihlették, mint Röhrig Géza, Kárpáti Péter, vagy éppen Borbély Szilárd. A kötet elemzései egyebek mellett az emlékezet, a regionalitás, az imagináció, az imitáció, a határátlépés, a transzkulturalitás, vagy a kulturális hibriditás szempontjait érvényesítve igyekeznek feltárni az irodalmi hagyományozódás eseteit. Emellett tekintettel vannak a tágabb irodalmi összefüggésekre is, különösen a cseh irodalmi kapcsolatokra, például Ivan Olbracht, mindenekelőtt pedig Jiří Langer befolyására.
