Kevesen tudják olyan hitelesen megszólaltatni az érzelmeknek azt a sokszínű elegyét, amelyet nap mint nap átélünk, mint Rényi Ádám, a félperces
novellák immár többkötetes mestere. Hiszen ne is tagadjuk: hol ábrándos vágyakozásba merülünk, amikor a vakvéletlen mellénk sodorja egy utazás
közben titkos szerelmünket; hol megrökönyödünk, amikor kiderül, hogy idős barátnőnk nemzetközi összeesküvésnek tulajdonítja a késésünket a cukrászdából; hol kínzó kíváncsiságunk hajt bennünket, hogy meglessük az időnként rejtélyes módon felszívódó házastársunkat; hol elönt bennünket a soha be nem vallott sárga irigység, amikor egy közeli ismerős frissen elnyert díjához kell gratulálni; vagy épp a magányosság csalja ki a könnyünket, ha úgy alakul a karácsony, hogy egyedül sütögetjük a zserbót odahaza.
S persze ezeken túl is számos húrt megpendítenek a kötet novellái, amelyek a groteszk futamoktól a lírai darabokon át a vitriolos társadalomkritikáig és a
kacagtató jelenetekig úgy tartanak görbe tükröt a mai magyar mindennapok és úgy általában a mai ember elé, hogy közben cseppet sem bántóak, épp
ellenkezőleg: az író egyfelől a tőle megszokott vérbeli humorral és sziporkázó mondatokkal szórakoztat, másfelől őszinte és szeretetteljes érzékenységgel
formálja meg még leghóbortosabb hőseit is. Cserébe pedig mi, olvasók sem tudjuk nem szívből szeretni ezeket a mélyen emberi történeteket.
