Utazás ez a kötet abba a rég eltűnt, Kosztolányi írásai révén nosztalgikusan mégis velünk élő monarchiabeli világba, amelynek széthullását nemcsak előre látta Kosztolányi, hanem amelynek Trianonban szentesített fölszámolása a költőt is személyesen, éppen ezért sok kortárs írótársánál mélyebben érintette. Ebbe a nosztalgiával övezett világba vezet ennek a kötetnek számos tanulmánya, amelynek középpontjában nem is az úti cél, hanem a vonatút kiinduló állomása, a regényekben oly élénk színekkel festett Sárszeg áll. Kétségtelen ugyanis - ezt az esszék szubjektív hangneme nem is kívánja elkendőzni -, hogy Sárszeg nem pusztán a századfordulós Magyarország vidéki jövőtlenségének szimbóluma, hanem egy olyan világnak a művészet, az irodalom eszközeivel való újjáteremtése is, amelybe Mohai V. Lajos maga is nosztalgikus szeretettel utazik vissza, miközben látását, ha elfelhőzi is az elveszítettség érzése, sohasem homályosítja el az idealizálásba fulladó nosztalgia.
