Lackfi János szétbontja és összerakja a világot, szavakat vesz elő és megformálja őket, hogy leírja, megnevezze az élményt - még lelket csempész belé, megforgatja, visszaadja: immár kész a zsoltár.
Hogy kerül egy zsoltárba plüsszsiráf, halpedikűr, reptéri csarnok, vízköves bojler, tevenyereg, továbbá tuti csajozós tipp és zombik?
Úgy, hogy a zsoltáros ma is él, nem halt meg, elpusztíthatatlan.
A zsoltár nem lekapcsolható, éjjel-nappal üzemel.
Csodálatos szószaporítás, csodás szóhalászat, imává izzó, örök hablatyolás.
Mondja-mondja, mint a tenger.
Nehéz azt gondolni, hogy ez csak irodalom.
Nem könnyű turistának maradni egy olyan templomban, ahol nonstop zajlik az imádság.
A zsoltár mindig szeretet-anyagú.
Feldobom, emberi, leesik, isteni.
Feldobom, isteni, leesik emberi.
Az emberi locsogásba minduntalan berobban a teremtett világ eszelős határtalansága - írja a szerző.
