Könyvem olvasmányos, szabadvers-formában írt történet. A mesebeli szikes a népe számára a megtartó hazát jelenti, a mindent, ahol a régmúlttól a jelenig eggyé váló idő uralkodik lakói profánnak hitt léte dolgaiban. A mindennel együvé tartozás világát írom: beszélő ebeivel, kandúrjával, lidércével, kik valójában emberek; titkaival, hőseivel, elátkozott Lenti világával. Felnyíló időszakadékaival, tudván, "a múlt nem mögöttünk, hanem alattunk van". Engem itt Petőfi szeles Alföldje nevelt, nádasa, szikese, tarlói. Tanyavilága, a sztyeppei lovas népek téli-nyári szállásváltásának maradéka kisgyermekkoromban még nem züllött szét. Nyílt ege, tágassága ugyan még kiket kísérthet úgy, mint engem, ki lélekben nomád maradtam! Ragaszkodva szabad létemhez: kenyérhez, vízhez sem jobban! Sokszor vitt messzire a lábam. Volt is, ahol otthon éreztem magam, más sorsokban, más lovak tekintetében, de én itt lehetek az, aki vagyok - velem vesződő nagyszüleim engem itt leltek >>káposzta alatt
