A vers mindig a költő legmélyebb önvalójának őszinte, leplezetlen, alakoskodástól mentes feltárása: ez az apró verses gyűjteményem is egyfajta lávakitörés, mely mélyrétegeimből szól, olykor kiált, s van, hogy dalol a sajátnak vallott hangomon. Sorscsomópontok, létdilemmák, beavató misztikus találkozások, zarándoklatok lelkem legbelső mitikus tájain vagy kozmikus messzeségben, a szerelem, mint mindent átfogó és működésben tartó legősibb misztériumának meghatározása lettek ars poeticám kulcsmotívumai. Ahogy egyik rövid versemben írom:
A költő természeténél fogva,
eredendően boldogtalan.
Léte predesztinálva van a
számkivetettségben hajszolt
örömkeresésre.
S az ihletettség kegyelmi állapotában versekké perforáltam szívem. A boldogság Kékmadárként fel-felbukkan a sorok között. Neki, a szalakótának jegyzem lírikus vallomásomat.
