Nemzedékünknek, ahova szerző és fülszövegíró tartozik, az a kétes szerencse adatott, hogy az életünkön nem dübörgött keresztül könyörtelenül a történelem, ahogy szüleinkén háború és forradalom, gyerekeinkén járvány és klímakatasztrófa. Eget rengető traumák nélkül morzsolgattuk el a mindennapjainkat. Nyilas Atilla ezekről a mindennapokról mesél megrögzött figyelemmel, versei lírai híradások és anekdoták a legszemélyesebbről. Kamasz énjét tengerparti szanatóriumba vagy punkkoncertre kísérjük, elgyászoljuk vele a nevelőapát, aki a szeretett nőhöz tartozó kisfiút örökbe fogadta és becsülettel fölnevelte, mellette vagyunk, amikor ő fogadja apaként újszülött kislányát, majd kisfiát, megismerjük élő, de többségében halott barátait vagy éppen Cicmarek, a Wartburg dicséretét zengj ük. Egy magánmitológiába leszünk bejáratosak, ahol olyan legendás alakok, mint Csabai mama, a Bárányfejű anyós, kabai lóránt vagy a jégkutyák árnyai suhannak el mellettünk, ha pedig Gandalfba botlunk, kiderül róla, hogy ő a költő alteregója, aki megállt „a halál egyik küszöbén”, de nem lépett át rajta, inkább hűséget fogadott a szerelmének. Nyilas Atillának lenni hol ilyen, hol olyan érzés, de nekünk versolvasóként a költő bőrébe bújni az egyik legnemesebb szórakozás. - Kun Árpád
