Világok, műfajok és nyelvek találkozása a boncasztalon. Darabjaira szedett mindennapok, felaprított valóság. A szilánkokra törő véges élet roncsai között elszabadult, osztódó szavak burjánzása. A képzavar ebben a költészetben maga az esetlegességétől megfosztott, nyelvileg létező világ. Részletek, közönséges apróságok és a bennük mozgó halál, a bennük lötyögő élet. Néhány slukk, néhány korty. Abból a pozícióból, ahonnan Horváth Eve tekint a világra, ahogyan ő látja azt, látható a világ abszurditása: esendősége, véges, kiszámítható alacsonysága és az abban rejtőző fenséges, hősies, megkönnyezendő. A halandó ember, ahogyan veszt és elveszít, a halandó ember, ahogyan győz, megmarad, túlél. Gyászmunka-öröklét, megváltás a kertben, a konyhában, az autó hátsó ülésén, a múltban és sehol. Horváth Eve harmadik kötetében a veszteség, a gyász burjánzó rétegei között a csoda nyílik, ott a fény, az emberben lévő emberen túli, ott van valami, ami miatt mégiscsak lehetséges, kell és jó is élni. Horváth Eve költői nyelve okos, reflektált, ám mégis nagyon lírai, és ebben az állandó feszültségben kegyetlenül őszinte, megrázó. - Mesterházy Balázs
