A 19. század végén és a 20. század elején kialakult modern magyar, európai szemhatárú irodalom Nyugat körül szerveződött csapatának legnagyobb szellemei társuknak érezték Molnár Ferencet. Ady Endre például megvallotta, hogy őt, az avas színházlenézőt Molnár darabjai térítették meg a színházhoz.
Kiváló, öntudatosan elfogult, erős akaratú, hatalmas szuggeráló erejű író: igazán zseniális író, volt róla Karinthy Frigyes véleménye, Tóth Árpád pedig arra figyelmeztetett, hogy ott van azok között a nagy mulattatók között, akik miközben kortársaik úgynevezett könnyű szórakoztatásáról gondoskodnak, észrevétlenül fontos irodalomtörténeti fejezetek főalakjává nőttek, mert kiderült róluk, hogy műveikben ők tükrözték legtalálóbban korukat, talán tökéletesebben, mint a nagy tragédiák vagy mázsás regények szerzői.
A kötet Molnár Ferenc három írását tartalmazza: Liliom; Az üvegcipő; Játék a kastélyban.
