Weisz Dorka költészete kiharapja magának a nemiség témakörét, mint egy vadállat. Viszonyok (v)iszonyait értelmezi egy halálraítélt világban. Női nézőpontból közelíti meg a prédát, uralja le Európát, ahol mindent a férfiakról neveztek el. Feminizmusa abban áll, hogy versbeszélőjét ragadozóvá fejleszti, olyanná, amely más ragadozók megfigyelésére szakosodott az urbánus dzsungelben. Naplójában nedvek és fröccsenések a szavak, letargiája, spleenje a nyers szerkezetekhez rendeli hozzá költőjét. Egy érzékeny vadász veszi célkeresztbe a dzsungel még vadabb állatait. Baudelaire dögjei a lába előtt hevernek, akár egy H&M-ben jár, akár a hálószobában vagy Berlinben. Megtudhatunk egy s mást a férfiak tárolásáról is, valamit egy pöttyös nadrágról, és a pöttyös nadrágos halálról, az empirikus érzékelés megszűnéséről. Karakán, meg nem alkuvó, közösségi hang szól ki a sorok közül, minden cicoma és felhajtás nélkül. Kérdés, hogy hova szól ki?
