Plutarchos szerint, amikor Alexandros megpillantotta a fogságba esett asszonyokat, Hérodotosra utalva tréfásan megjegyezte: gyötrelem a szemnek látni ezeket a perzsa nőket, majd úgy haladt tovább, mintha élettelen szobrok lennének.
Ez az anekdota is jelzi, hogy a görög és a római írók az ázsiai hadjárat eseményeinek lejegyzésekor a makedón uralkodó személyiségére is figyelmet fordítottak. Curtius Rufus, a Kr. u. 1. századi római szerző tárgyalja szinte a leghosszabban Alexandros életét és tetteit.
Számos forrásunk van, mégis csak ő szól részletesen az uralkodó barbár, perzsa nőkkel való találkozásairól, illetve az amazonok királynőjével való kalandjáról is. Mire utal Curtius Rufus beszédessége? Azt jelenti, hogy a forrásaiban fellelhető összes adatot átvette, vagy inkább arra, hogy használta ugyan azokat, de elengedte képzeletét, hogy olvasói számára egy megragadóbb, korának eseményeire reflektáló történetet alkosson? S vajon e találkozásokon keresztül hogyan láttatja főszereplőjét: ideális uralkodóként vagy olyan emberként, aki hasonló hozzánk, aki hol jól, hol pedig elítélhető módon cselekszik?
A szép, bájos vagy bátor és veszélyes barbár, perzsa nőket bemutató fejezetek során kirajzolódik a szerző forráskezelése, írói szándéka, továbbá szereplőiről alkotott képe is.
