A kerengő kifejezi, amit a valóságról gondolok. A valóság körül kerengünk, ám azt el nem érhetjük, és a közrefogott napsütötte, simogatóan puha gyep utópia marad, hiszen mindig az elvont igazságok oszlopai választanak el tőle.
A sztoikus Zénon ilyen oszlopcsarnokban fejtette ki gondolatait tanítványainak, melyekről aztán a sztoikus Marcus Aurelius filozófus elmélkedik, miközben ugyanaz a császár, korának engedelmeskedve, oroszlánokkal eteti föl ideológiai ellenfeleit.
A kerengő matematikai pontossága ölelni tudja, de megközelíteni soha nem fogja a valóságot, mert akár erre, akár arra indulunk, visszajutunk saját előföltevéseinkhez. A kerengő képe, klasszicizáló, olykor konzervatívizmusba hajló, Kolozsváron kialakult polgári ízlésvilágomnak épp' megfelel.
