„Én elsősorban a szememmel élem az életet" - írja bevezetőjében a regény ifjú franciatanár hőse. Kényszeresen és tehetetlenül bámulja vélt vagy valós rémképeit: a Szent Péter-bazilika fölé képzelt atomfelhő gombáját, vetélytársaként rettegett sikeres apját, saját rejtélyesen viselkedő feleségét, aztán egy néger lányt, aki mintha egy erotikus Mallarmé-versből lépett volna elő, s végül lesi és egyben közszemlére teszi önmagát is, igen, a kukkolót - a lehető leghálátlanabb szerepben, az áldozatéban. Tehetetlenül és kényszeresen, mert tudja, hogy a beteg, öreg, de diadalmas apák és gyönge fiaik egyformán az ördög szánalmas játékszerei. Moravia világéletében „elkötelezett" voyeur volt, de valószínűleg ebben a regényében a legtöményebb az olvasó kulcslyukélménye. Itt mindennemű kapcsolatban és dimenzióban a szexus dominál, mindegy, hogy apa-fiú viszony, Mallarmé, a 68-as kontesztáció vagy az atomháború fenyegető veszélye a téma. Szemérmetlen regény. Szemérmetlenül jó.
