Tatjána

"Tatjána vörös nő volt. Legtöbbször fekete ruhát hordott, és alt hangon beszélt."

Irodalmi szenzáció. Tatjána: Rejtő Jenő (1905-1943) alighanem utolsó, kéziratban maradt, hosszabb lélegzetű műve, melyet a Petőfi Irodalmi Múzeum őriz. Az író 1932-től kezdett el "gyorsregényeket", füzetes-tízfilléres ponyvákat írni, melyek egytől egyig saját nevén (tehát nem álnéven, mint a P. Howardok) jelentek meg, többnyire a Világvárosi Regények sorozatban. A jelen kisregény igazi noir elbeszélés: egyes szám első személyben regéli el egy, a tisztesség útjáról le-letérő dokkmunkás kiábrándító kalandjait a kikötői alvilágban, mindezt egy férfiúi vetélkedéssel elegy, reménytelen szerelem árnyékában. A címszereplő Tatjána igazi végzet asszonya, szovjet kém (vagy épp kettős ügynök?): a halálból tért vissza, zavaros politikai ügyei óhatatlanul sodorják tragédiába. Mivel az elbeszélésben hangsúlyos szerepet kap egy szovjet hadihajó és holmi orosz emigránsok, elképzelhető, hogy annak idején - az 1930-as években - emiatt: cenzurális okokból nem jelenhetett meg a mű, amelynek pontos keletkezési ideje sem ismert. Külön érdekessége, hogy a Rejtő-életműben ritka módon van egy előzmény-novellája is: a Kopó. Ráadásképp pedig Tatjána, az orosz kémnő címen Rejtő 1937-ben még operett librettót is írt! 

"Tatjánával a hotelben ismerkedtem meg. Egy este, éppen kijöttem a szobámból, mikor új lakó érkezett. Férfiszabású bő felöltőben volt, kezében kis kézitáska, a fején sapkaszerű simuló kalap. Minden praktikus és egyszerű volt rajta. A kalapja alól két bronzvörös hajtincs látszott ki. Nem lehetett egészen fiatal, az orra körül két redő mélyült az arcába. Nagyon szép volt. Markáns, kissé durva, de mégis szomorúan szép nő volt Tatjána. A nevét akkor még nem tudtam. Egy másodpercre élesen felém fordult, végignézett rajtam, aztán benyitott szobájába. A mellettem lévő szobába. Valahogy megéreztem, hogy messziről jött, hogy felette áll e kis bűnözőknek, akik itt laknak. Az első pillanattól fogva érdekelt."