Regéczi Ildikó: Térképzetek az orosz irodalomban

"Ez az időpocsékolás, ez a barbár bőkezűsködés az idővel, ez ázsiai stílus; talán ezért érzik magukat olyan jól idefenn Kelet szülöttei. Nem vette még észre, hogy amikor egy orosz "négy órát" mond, ez nem több, mint a magunkfélének egy óra? Könnyen elképzelhető, hogy ezeknek az embereknek a nemtörődömsége az idővel szemben összefügg országuk végtelen, vak kiterjedésével. Ahol sok a hely, ott sok az idő; hiszen azt mondják arról a népről, hogy van ideje, tud várni." - bölcselkedik Settembrini, a humanista irodalmár Thomas Mann A varázshegy című regényében.

Valóban sajtos a térérzékelése a Nyugat és Kelet, Európa és Ázsia határán levő oroszságnak?

A kérdést az eszmetörténet és az irodalom felöl megközelítő kötetben szó esik a tér és a mentalitás közötti alapvető kapcsolatot feltételező orosz gondolkodásról, a kultúra több szegmensében is megjelenő orosz vándor - végtelen térségben zarándokló - jellegzetes alakjáról, a város szellemére fogékony orosz beállítódásról, valamint egyes helyek (Pétervár, Moszkva, az orosz udvarház) nyelvének, szövegének problematikájáról. A kötetben az orosz irodalomtudomány térelméleteiről is átfogó képet kapunk: a második rész az orosz klasszikusok - Lermontov, Gogol, Goncsarov, Csehov -, valamint a népszerű 20. századi szerzők - Venyegyikt Jerofejev, Viktor Jerofejev és Ljudmila Ulickaja - egy-egy emblematikus szövegének újszerű térpoétikai megközelítését tartalmazza.