Mire való, mit akar, mire jó, kihez szólhat, s egyáltalán micsoda tehát a baloldal a huszonegyedik század Magyarországán? Az erről való gondolkodás elválaszthatatlan a demokrácia kérdéseitől, valamint a rendszerváltás és az azt követő negyedszázad értékelésétől. A demokrácia-krízis és az egymásra torlódó társadalmi válságok nélkül se a baloldal, se az ország helyzete, se pedig az Orbán-rendszer nem érthető meg. A kérdés ma az, miként formálható demokratikus politikai és humánus társadalmi alternatíva az Orbán-rendszerrel szemben, s hogy mi lehet az erről való gondolkodáshoz a baloldal hozzáadott értéke. Talán elsősorban az, ha rálel önmagára. [] A Szent Grálként keresett megújuláshoz előbb a fejéről a talpára kellene állítani gondolkodásunkat. A megoldás hosszú folyamata nem miniszterelnök-jelöltekkel és főpolgármester-jelöltekkel kezdődik. Karizmatikus vezető sem száll alá az égből mindaddig, amíg nem tisztázódik, hogy mégis minek a vezetéséről lenne itt szó. A feladat igazából nem is a megújulás megújítása egy már létező valaminek , hanem egy új minőség és egy új entitás létrehozása. A folyamat alanyát meg nem nevező megújulás és a jelenlegi szereplők által kivitelezett megújítás helyett új baloldalra van szükség. Ennek szervezeti és személyi szerkezete, összetétele nem érdektelen, hiszen konkrét emberek csinálhatnak csak politikát. Az is kétségtelen, hogy a politika rugalmas és pragmatikus természetével számolva kijelenthető: a paradigmaváltás mikéntje, a váltógondolat pontos tartalma az adott helyzetre és az adott személyekre szabott. Mégsem kerülhető meg a baloldal mibenlétének vizsgálata, mert a maraton csak úgy teljesíthető, ha az elején jó irányba indulunk el.
