Küldök egy új verset, Óda a haladékhoz címűt, remélem, elég szívhez szóló, mert pár nap haladék még nagyon elkelne írja a költő a kiadónak, aki természetesen meghatva megadja a haladékot, hiszen ez a kötet csupán tizenhét évvel a Bögre azúr, valamint épp hogy kilenc évvel a Szívdesszert után készül el, és hát a jó munkához, tudjuk, idő kell. Főleg, ha a költő nem kapkodós.
Viszont bámulatos költemények születhetnek épp emiatt arról, hogy nem az, és hogy milyen nem még. Hogy nem kertbarát, nem e-mail- és telefonbarát, viszont gyerek- és családbarát, illetve hogy mit jelent számára a költői szerep, kiváltképp mikor hitvesi, esetleg létösszegző lírát vagy épp futballkommentátor-ódát, tehenészeti költeményt költ.
Ebben a kötetben minden tiszta sor, mindent ki lehetett mondani, minden olyan mint minden, és Daniból közben Dániel lesz, mi pedig megtudjuk, hogy az ő korában / egy rendes költő meg van halva már.
Azonban ő konokul ragaszkodik magánemberi rendetlenségéhez, miközben ha a rímek és ütemek rendjéről van szó, a nyelv és a forma úgy engedelmeskedik neki, ahogy nagyon keveseknek a kortárs költészetben.
