Jó mulatság, férfimunka II. - Országgyarapító elmék - Ozogány Ernő

Egykoron, a daliás időkben, az országgyarapítás az uralkodók, királyok, hadvezérek, lovagrendek szent kötelessége és kiváltsága volt. Ez egyben területgyarapítást is jelentett. A középkorban, a későbbi államok kialakulásával, majd a határok megerősödésével először korlátozódott, majd gyakorlatilag lehetetlenné vált az effajta országgyarapítás. A hajózás fejlődésével a tengeri hatalmak Európán kívül hódítottak, a szárazföldi országok emiatt gazdaságilag, politikailag és katonailag háttérbe szorultak. E folyamatok következtében Magyarország vesztett egykori jelentőségéből. Volt ugyan kijárata a tengerhez, ez viszont jelentőségében messze eltörpült a világóceánok partján fekvő nagyhatalmak lehetőségeihez képest. Ez a hátrány hihetetlen erővel mutatkozott meg Amerika felfedezését követően, amikor az Újvilágból dőlni kezdett az arany és az ezüst, megszüntetve hazánk kulcsszerepét a nemesfémek piacán. A mohácsi csatavesztést, majd a főváros, Buda elestét követően az ország három részre szakadt, területének jelentős része, lakosságának zöme másfélszáz évre idegen fennhatóság alá került, amelynek következményei napjainkig érzékelhetőek. Az újbóli országegyesítést követően pótolni kellett a szörnyű anyagi és emberveszteségeket, meg kellett teremteni a fejlődés alapjait: vízi és szárazföldi utakat építeni, a bányászatot és a kézműipart fellendíteni. Az angol ipari forradalom bekövetkeztével újabb szakadék keletkezett a korábban nagyhatalmi álmokat szövő Magyarország és az egyre gyorsabban fejlődő Nyugat között. Ekkorra az országgyarapításnak már egyetlen módja maradt: behozni a műszaki haladásban elszenvedett hátrányt, kiépíteni a világszínvonalú oktatási rendszert, csatlakozni a fejlődés legújabb irányaihoz, sőt, átvenni a vezető szerepet az új iparágak kialakításában. E munka arról a hősi korról szól, amely a daliás idők nagy tetteinek méltó folytatása.