Disznó, futball, űrhajó (Jólesz Dávid)

- Jelenleg ön a legfontosabb szamuráj a bolygón, miniszterelnök úr - magyarosítottam az Orüban-szan megszólítást, miközben Hakü mélyen meghajolva, két kézzel maga elé nyújtotta a valószínűleg igen értékes fegyvert, a segédje pedig egy kisebb négyzetbe hajtogatta a horogkeresztes japán zászlót, éppen akkorára, hogy a felfelé néző oldalát kitöltsék a vörös körbe festett fekete derékszögek. A miniszterelnök meghajlás nélkül, fél kézzel a katanáért nyúlt, a hátunk mögött fel-felvillanó vakuk és a szórványos taps pedig emlékeztetett rá, hogy nem csak öten vagyunk a teremben. Közben az öreg arcából kifutott a vér, ahogy Orbán a hóna alá csapta a kardot, és az egész fején olyan sápadt lett az egyébként déliesen sötét tónusú bőr, mint addig csak a szeme alatti táskák, amik belülről hozzányomódtak a szemüvege kerek lencséihez. A lehajtott fejű, katonás mozdulatokkal a miniszterelnökhöz lépő segéd megpróbálta átnyújtani az összehajtogatott zászlót is, de Orbán ezúttal kényszeredett mosollyal az arca elé tette a kezét, mintha az orrát vakarná, és sziszegve szólt hozzám anélkül, hogy rám nézett volna: - Dávidom, vegye már el nekem, mert ha azzal engem lefotóznak, abból hetedhét országra szóló ramazuri lesz.