Tizenöt évesen írta meg első regényét Lili
Utat tört magának a tehetség: a kamaszlány mert és nyert!
Fotók: Gy. Balázs Béla
Sírva fakadt örömében a tizenhét éves Balázsi Lili Fanni, amikor a könyvesboltban először a kezébe vette frissen megjelent, első regényét. A könyvet Lili tizenöt évesen írta. Most a budapesti Németh László Gimnázium végzős diákja.
- Már tizenkét éves koromban apró állattörténeteket találtam ki – meséli. - Tizenhárom évesen pedig egy gorilláról szóló kisregényt írtam.
Az ifjúsági regény hőse egy kamaszlány, aki a külügyben dolgozó édesapjával járja a világot. Egy szép napon elege lesz belőle, hogy folyton iskolát cseréljen, és úgy dönt, Dél-Koreában marad. A sztori az ő beilleszkedésének története az egzotikus ország egyik középiskolájának osztályába.
- Léna, a főszereplő pont az én ellentétem. Olyan lány, amilyen én is szeretnék lenni – mondja az ifjú írónő. - De azért van benne belőlem is bőven. Zárkózott vagyok, nehezen nyílok meg, de ha valakivel összebarátkozom, tűzön-vízen át kitartok mellette.
Lili sosem járt Dél-Koreában, a helyszín mégis ismerős neki, hiszen hobbija az ottani kultúra. Még hapkidózik is, azaz egy dél-koreai harcművészeti ágnak hódol. Annyi mindent olvasott a távol-keleti országról, hogy nem volt nehéz elképzelnie hősét ebben a közegben. Hogy miért Madártej a címe a művének?
- A madártej a központi jelkép – magyarázza az ifjú alkotó. - Léna ezzel a csemegével vendégeli meg új barátait. A habkönnyű, finom étel, amivel örömet szerez a többieknek, később az összetartozásuk szimbóluma, sőt, jelszava lesz.
Mindig szerettem volna író lenni – folytatja Lili. - De amikor elkezdtem a Madártejet, nem gondoltam, hogy könyv lesz belőle. Egyszerűen 12-15 éves kis tinilányokról akartam írni, mert az ő világukat ismerem, velük kapcsolatban vannak élményeim.
Hétvégenként írt, mert hét közben tanulnia kellett, ezért egy évig tartott a munka. Amikor beküldte a kéziratot a kiadónak, és jelentkeztek, hogy menjen be, halálra izgulta magát.
- Gondolni sem mertem rá, hogy kiadják - emlékezik vissza. - Aztán kaptam egy szerkesztőt, akivel remek volt együtt dolgozni. Csak a stíluson változtattunk itt-ott, a történet ugyanaz maradt. Úgy érzem, a végeredmény nagyon jól sikerült.
(Megjelent a Blikk.hu-n, 2016.10.28-án)
