Leonardo és az Utolsó vacsora
Pünkösd hétfő van, az ünnephez fűződő vidám világi szokások napja. Induljon hát ez a blogbejegyzés egy viccel, mert aztán (vigyázat!) komolyra fordítjuk a szót.
És Jézus szóla a tanítványaihoz:
- Mondjátok, ki vagyok én néktek?
És ők felelék:
- Te vagy létünk alapjának eszkatológiai manifesztációja... A kerigma, amelyben transzcendentális mivoltunk legvégső értelme tárul fel előttünk.
És Jézus szóla:
- Mi van?!
***
Na persze, az utolsó vacsorán ilyesmi nyilván nem hangzott el, egy olyan freskó pláne nem sugallja, mint Leonardo da Vincié a milánói Santa Maria delle Grazie-kolostor ebédlőjének falán. Azé a Leonardóé, aki időnként ezt a mondatot firkálta vázlatlapjai szélére: „Mondjátok meg, csináltam-e bármi érdemlegeset.” Ki hinné, hogy pont őt ilyesféle kétségek gyötörték?
Ross King, a művészeti nyomozó könyve, a Leonardo és az Utolsó vacsora olyan izgalmas, mint egy fordulatokban bővelkedő regény. Elmeséli a kalandos történetet, hogyan született meg három év alatt (!) a monumentális freskó. Pontos korrajzot vázol a reneszánsz Milánóról – akárha a középkori sikátorok kövét taposnád. És Leonardóról, a kultúra történetének egyik legfurcsább figurájáról. Arról a művészről, aki álmokat szőtt általa tervezett harckocsikról, roppant kupoláról a milánói dómra, a világ leghatalmasabb bronzszobráról.
Mindezt nem csinálta meg, de festett egy közel hét méter széles freskót, úgy, hogy előtte senki sem próbálkozott ekkora falfelülettel, és a freskófestés bonyolult technikájában sem volt tapasztalata.
Hogy milyen érdekességeket tudhatsz meg a könyvből? Például azt, hogy
- Leonardo balkezes volt, sőt, jobbról balra rajzolt és írt
- Júdást a képen „lefokozta”: arcára árnyék vetül, sőt, ruhája megfestéséhez a méregdrága ultramarin helyett inkább az olcsó, kék azuritot választotta
- az ifjabb Jakab apostol (balról a második) valószínűleg önarckép
- King elveti Dan Brown elméletét, miszerint a Jézus balján ülő alak Mária Magdolnát rejti. A nőies vonású János szerinte egyike az androgün (kétnemű ember) figuráknak, amelyek homoerotikus jelleget kölcsönöznek a Leonardo által megfestett vallási témáknak
- Leonardo szerette a színes, feltűnő ruhákat, főleg a rózsaszínű térdnadrágot
- az Utolsó vacsoránál alkalmazott új festészeti módszer nem bizonyult időtállónak: Giorgio Vasari később a festményt már csak kusza festékfoltok halmazának látta
- egyes kritikusok szerint a freskó ma már 80 százalékban a restaurátorok, és csak 20 százalékban Leonardo műve
- Leonardo hírhedt volt szétszórtságáról és arról, hogy félbehagyja a műveit
A szerzőről: Ross King (1962) kanadai születésű író, kritikus, népszerű történeti-művészettörténeti ismeretterjesztő művek szerzője. A Brunelleschi kupolája (2008), Michelangelo és a Sixtus-kápolna (2010) és a Párisz ítélete (2012) című könyvei magyarul is megjelentek. King az angliai Woodstockban él, jelenleg a Claude Monet-ról szóló művén dolgozik.
Ajánlott olvasmányok – klikkelj a linkekre a könyvekért:
Leonardo és az Utolsó vacsora (2014)
Párisz ítélete - Az impresszionizmus születésének évtizede (2012)
