Így írtam az Ádám asszonyait, avagy egy regény születése

„Férfi kapuzárási pánik” - mondtam tavaly nyáron a kiadómnak. „Virág, menj Amerikába!" – mondta erre ő. Ami nem azt jelentette, hogy odáig fussak, ha azt akarom, hogy egy ilyen témájú könyvet kiadjanak, hanem hogy ezt megint olyan jó ötletnek tartja, amely méltó lenne a tengeren túli publikálásra. Sőt, szerinte ha ott születtem volna, akkor azzal, amit eddig íróként letettem az asztalra, már világhírű lennék. „Amerikában a te könyveidet, a lélektani témákra megírt, olvasmányos szépprózádat vinnék, mint a cukrot” - jegyezte meg kis sóhaj kíséretében, ami arra utalt: a magyar nyelvterület kicsi ahhoz, hogy vígan megéljek a munkámból.

Szó mi szó, valóban a lélektani témák érdekelnek a legjobban. Mindig lelkis ember voltam, ráadásul az életem szintén olyan irányba vitt, hogy a valóság kaleidoszkópjából ezekre az árnyalatokra legyek fogékony. Így aztán az eddigi regényeimhez egy-egy pszichológiai problémát vettem alapul. A Bipolárisban a saját elmebetegségemet, A visszakapott életben a rákkal való küzdelmemet, A bántalmazó házasságban a nőbántalmazást, az In flagrantiban a boldogságkeresést. Jaffa Kiadót pedig érdekli a pszicho-vonal – már a találkozásunk előtt is sok népszerű pszichológiát adott ki. Én pedig, ha úgy tetszik, ezt szépirodalmi köntösbe öltöztetem.

Az Ádám asszonyai ötletét is a saját életemből merítettem. Volt nekem egy nagyon kedves ismerősöm, Márta. Szegény meghalt már, szívrohamban, Isten nyugosztalja. A Bipoláris csoportterápiájának zárkózott Líviáját róla mintáztam. Megrendítő volt a magánélete: a férje elvált tőle, mert beleszeretett egy nála húsz évvel fiatalabb nőbe, akit feleségül is vett; aztán egészen furcsa módon mégis Márta életének a része maradt.

Izgatott ez az emberi sors. Vajon mit érezhetett Márta? Na és a férfi? Hát a szerető? Mindezt némi fantáziával, amivel szerencsémre meg vagyok áldva, nem volt ördöngösség elképzelnem. Az viszont igenis kihívás volt, hogy ne ítélkezzek. Ne tegyem le egyik szereplő mellett se a voksot, hanem elfogulatlanul ábrázoljam őket. Döntse el az olvasó, kinek szurkol. Kitaláltam egy új regényszerkezetet: minden fejezetben egyes szám harmadik személyben hol az egyik, hol a másik, hol a harmadik főszereplő nézőpontjából mutatom be az eseményeket. Így gördül előre a cselekmény.

Nagyon élveztem a könyv megírását. De volt egy kis hiányérzetem. Valami nem kerek ebben a sztoriban, mondtam a férjemnek, Andrásnak. Együtt agyaltunk a dolgon, együtt találtuk ki valamikor tavaly ősszel a vonaton, amikor Pécelre, az édesanyjához mentünk látogatóba: a történet és a három felnőtt ellenpontja legyen egy másik fiatal lány, Patrícia. Ő húsz évvel később tekint vissza az egész sztorira. Naplójának részleteit beépíteni a regény szövetébe, egyes szám első személyben valóságos örömzene volt. Hogy miért? Nem lövöm le a poént, majd meglátjátok.

Most, hogy visszatekintek a saját könyvemre, úgy érzem, a férfi kapuzárási pániknál, amit az angol middle-life crisisnak (életközépi válságnak) nevez, megint jóval többet sikerült megragadnom. De továbbra sem akarok spoilerkedni. Meg hát a mű gyakran mást jelent az alkotójának, mint az olvasónak. Sőt, minél több értelmezése van, annál jobb. Remélem, te is megtalálod benne a sajátodat. Szóval, ahogy a latin mondja: Lectori salutem! - Üdvözlet az Olvasónak!

Rados Virág

Ajánlott olvasmányok:

Rados Virág: Ádám asszonyai (2014)
Rados Virág: Bipoláris – Egy mániás depressziós nő regénye (2011)
Rados Virág: A visszakapott élet (2012)
Rados Virág: Bántalmazó házasság (2012)
Rados Virág: In flagranti – Forró fürdő, hideg zuhany (2013)

Akciós csomagunk: Rados Virág: Bipoláris + In flagranti + Ádám asszonyai