Hajrá, bolond nő! (Helen Fielding: Bolondulásig – Bridget Jones naplója 3.)
„Ha az ember rákapott az öregedés gondolatára, akkor az élet hirtelen olyannak tűnik, mint a vakáció, amely félidőtől begyorsulva közeledik a vége felé." (Helen Fielding)
Üdvözülten hoztam haza a könyvesboltból a Bridget Jones 3-at. Jó nagy könyv, vastag is, elleszek vele egy darabig – gondoltam. Helen Fielding, a szerző azonban alaposan keresztülhúzta a számításomat. Két este kivégeztem a regényét. A szöveg úgy olvastatja magát, mint amikor az ember egy nagyon fincsi tortát eszik, és nem bírja abbahagyni.
Ráadásul az írónő a férjem számításait is keresztülhúzta. András előre kimondta az ítéletet a könyv felett: micsoda dolog, hogy meghal Mr. Darcy? Mr. Darcy nem halhat meg.
Igen ám, de a szerzőt ezúttal az érdekelte, hogyan boldogul Bridget a harmincas szingliévek és a Mark Darcyval töltött idők után (Bridget Jones naplója, Mindjárt megőrülök! - Bridget Jones naplója 2.). Egyedülálló, középkorú anyaként. A fő kérdés: miképpen talál így párra? És engem is ez izgatott. Elvégre, bármilyen sármos és talpraesett volt is Mark Darcy, valljuk be, Bridget mellett ő csak egy papírmasé figura lehetett. Annyit tudtunk róla, hogy sármos és talpraesett, azaz abszolút kiegészíti a bizonytalanul csetlő-botló Bridgetet. Kész.
Szóval a kiegészítő elem eltűnt, ám Fielding nem hagyja, hogy az olvasó emiatt a kardjába dőljön. Azon a ponton kezdi a regényt, amikor Bridget a kisfiával, Billyvel és a kislányával, Mabellel már pár éve egyedül van, és éppen felszedett valakit. Aztán jön egy kis visszaugrás az időben: megtudjuk, hogy a gyász alatt hősnőnk magára pakolt vagy húsz kilót, minden erejével próbálja kézben tartani a kétgyerekes babakáoszt, és lemondott a szexről. Egyrészt Mark miatt, mert mi van, ha halálában megcsalja, de főképpen a saját önbecsülése okán, amely romokban hever.
Na de arra vannak a jó barátok, hogy kihúzzák az embert a csávából, nem igaz? Talitha, Tom és Jude összefognak, hogy Bridget ismét kelendő legyen a randipiacon. Becsekkolják egy fogyókúrára (figyelem, ötvenes hölgyeim: sikeresre!), plusz a Twitterre. Emellett Bridget forgatókönyvet is ír, mégpedig a Hedda Gablerből, amit ő Csehov művének vél Ibsen helyett, továbbá két b-vel ír. De oda se neki, hiszen nem a megélhetésért dolgozik. Néhai férje ugyanis lovagiasan gondoskodott róla, hogy ha vele bármi történik, imádott neje nyugodtan lehessen főállású anyuka. Nyilván tudta, Bridgetnek az is elég lesz.
Sőt, még sok is, hiszen az ember kapkodó ügyetlenkéből nem változik tökéletes mintaanyává. Egyrészt mert a mintaanya csak egy mítosz – minden nő az akar lenni, de egyiknek sem sikerül. Másrészt akkor nem volna olyan vicces, amiket Bridget csinál. Például ott felejti a fazékban a tésztát, amely lángra kap, és Billy kisfiúnak kell eloltania, aki mellesleg egy Mark Darcy miniben.
És van nagyfiú is, Roxster, ahogy a Twitteren hívja magát. (Figyelem, a neten is lehet jó partnert találni!) 21 évvel fiatalabb Bridgetnél, de ez egyiküket sem akadályozza meg abban, hogy szenvedélyes viszonyba kezdjenek. (Figyelem, középkorú hölgyek, fiatal pasi a divat!) A szexuálisan és barátilag egyaránt tökéletes műsor akkor ér véget, amikor egymásba zúgnak, és rájönnek, ez nem mehet így tovább. Ó, nem a nagy korkülönbség miatt, amiről Bridget azt hiszi, ez a srác szemében az akadály. Hanem mert a „szépfiú” nem tudná vállalni a Bridget életével járó kétkölykös megpróbáltatásokat. És akkor jön... De nem árulom el, hogy mi. Olvasd el a regényt!
Minden tiszteletem a fordító Sóvágó Kataliné, akinek sikerült az angol humort magyarra átültetnie. Már a regény címével is. Az eredeti ugyanis Mad about the Boy – Bolondul a fiúért. A magyar kiadás ezzel szemben a Bolondulásig címet viseli, ami Bridget esetében több értelmet nyer. Egyrészt azt, hogy érzelmes lényként teljes szívéből szereti azt, akit szeret, másrészt hogy minden ügyetlenkedése dacára megrögzött maximalista. Mindenből a legjobbat akarja kihozni, legyen az a gyereknevelés, a másokhoz való viszonya vagy a saját külseje. A kilói, az öltözködése, a munkája. Ismerős? Mi is gyakran magasabbra rakjuk a lécet annál, mint amit képesek vagyunk átugrani. Aztán pedig siránkozunk.
Bridget azonban nem akárhogyan siránkozik. Tele humorral, öniróniával, önmagán nevető szarkazmussal. Igen, ez az, amit Bridgettől meg kellene tanulni. Akkor kevesebb önsajnálattal és vidámabban evickélnénk át az élet kalamajkáin.
Ajánlott olvasmányok:
Helen Fielding: Bolondulásig - Bridget Jones naplója 3.
Helen Fielding: Bridget Jones naplója
Helen Fielding: Mindjárt megőrülök! - Bridget Jones naplója 2.
