1872-ben jelent meg egy huszonhat éves bázeli klasszika-filológus egyetemi tanár, Friedrich Nietzsche műve a görög tragédiáról. A könyv azonban tudatosan átlépte az ókortudomány kereteit: nem pusztán a görög kultusz és tragédia újszerű értelmezését adta, hanem schopenhaueri fogalmakkal a művészetet állította az emberi létezés középpontjába, Richard Wagner zenedrámáját pedig úgy mutatta be, mint a görög tragédia modern újjászületését, s ezzel az egész modern kultúrát megújító eseményt. Nietzsche első műve döntő hatást gyakorolt szerzője sorsára is: a könyv kiváltotta viták nyomán fokozatosan eltávolodott a filológiától és filozófussá vált, de olyan filozófussá, aki úgyszólván az ókori görögöknél végezte filozófiai iskoláit. A tragédia születésében és a bázeli korszak műveiben felfedezhetjük Nietzsche nagy filozófiai kérdéseinek csíráit: mik az alkotó egyén kibontakozásának feltételei, milyen valódi tapasztalatok állnak a morális látásmód mögött, s végül mi a művészet és az igazság viszonya. Első könyvéről írt Önkritikai kísérletében így foglalja össze ezeket a kérdéseket filozófiai „módszerének” jellemzésekor: „a művész optikáján keresztül tekinteni a tudományra, és az élet optikáján keresztül a művészetre”. Válogatásunk A tragédia születésén kívül tartalmaz még olyan, a korszakból származó nem publikált írásokat, amelyek bepillantást nyújtanak Nietzsche bázeli korszakába, köztük A nem-morálisan fölfogott igazságról és hazugságról című, a nyelv és igazság viszonyát kutató nevezetes tanulmányát.
