Nekem a Balaton a Riviéra - szólt a dal a hatvanas években, nem véletlenül, hiszen a Kádár-rendszer nem győzte bizonygatni, hogy a Balaton mindenkié. Mármint minden magyar dolgozóé, aki az állam jóvoltából egész éves munkája fáradalmait a tó partján üdülve pihenheti ki. Ennek az időszaknak az élményei és emlékei a mai napig meghatározó elemei a magyar tengerről bennünk élő kollektív képnek, és az utóbbi időben történő változások és a múló idő ellenére a régió arculata még mindig tükrözi a létező szocializmus társadalmi-politikai valóságát. Ez volt az a korszak, amikor rájöttek, hogy a balatoni turizmus, vagy ahogy akkor mondták: idegenforgalom, igazi kincsesbánya, ami vonzza nemcsak a hazai, hanem a külföldi, sőt a nyugati turistákat is.
A könyv erről az időszakról szól. Bemutatja a szocialista állam fejlesztési elképzeléseit, a térség sorsát hosszú távon befolyásoló döntések hátterét, és a terület fejlesztésének főszereplőit is: politikusokat, építészeket, mérnököket és más szakembereket, akiknek a tervei alapján megszülettek a tópart rendezési tervei, ikonikus vagy azóta elfeledett építményei, létrejöttek az üdülőövezetek és a kempingek, a nyaralótelepek és a magántelkek, motelek és hatalmas szállodák.
REHÁK GÉZA a balatoni turizmus szakértője: történész, politológus, majd jogász végzettségének megszerzése után doktori értekezését a 20. század második felének turizmuspolitikájából írta. Érdeklődése és a téma iránti elkötelezettsége éppen az egyik ilyen jellegzetes Kádár-kori építmény, a Balatonalmádi fölé tornyosuló Auróra szálló kapcsán született. Almádiban felnővén fogalmazódott meg benne a kérdés, hogy vajon kik, mikor, milyen megfontolásból döntöttek úgy, hogy a kisvárosias környezetben egy ilyen toronyszerű, egyértelműen nagyvárosi hotelépületet helyeznek el, és megszületett az elhatározása, hogy a Balaton-felvidék, Veszprém megye, illetve szélesebb látókörben a Kádár-kori Magyarország turizmustörténetét fogja kutatni.
