1944. december 23-án délelőtt 11-kor találkoztunk az első két szovjet harcossal. Kiparancsoltak bennünket a pincéből, azaz az óvóhelyünkről. Mindenkitől dokument-et követeltek, én az iskolai bizonyítványomat adtam oda, amit el is fogadtak.
Bod Magdolna élete a válságoktól sújtott XX. században században teljesedhetett ki, visszaemlékezései pedig arról tanúskodnak, hogy a legkilátástalanabb sorsfordulók idején is van lehetőség emberségünk megőrzésére. E regényes életút egyedi hangvételben mondja el az 1930-as évektől jelenünkig ívelő közelmúltunk históriáját: megelevenednek a második világháború borzalmai, az újrakezdés reményei, az 1950-es évek egyetemi élete.
Mindennél plasztikusabban pedig a Bod Magdolnára igaztalanul rótt börtönbüntetés ideje, a társadalomból való kitaszítottság megalázó realitása.
A visszaemlékezésekből kirajzolódik továbbá az 1960-as, 1970-es évek magyar tudományos világa, az első vonalban kutató mérnökök és szakemberek harca, a korabeli vegyipar mindennapjai, a megoldandó tudományos problémák garmadája. Bod Magdolna szabadulása után újra tudta kezdeni megszakadt tudományos munkásságát, és imponáló karriert futott be, melynek eredménye nem pusztán számos tudományos probléma megoldása, de szabadalmak - köztük nemzetköziek - sokaságának kidolgozása, melyek nem csak saját korában, de gyakran napjainkban is megkönnyítik az egyes technológiai folyamatokat. Bod Magdolna munkás élete nyugállományba vonulása után sem lett feladatok nélküli, hiszen hitoktatói munkakörében új hivatást teljesíthetett be.
