1938-ban, a világháború előtti válság zűrzavarában nem Roosevelt elnök, nem is Adolf Hitler neve szerepelt a legtöbbször az amerikai lapok címoldalán. A kitüntető figyelem még csak nem is egy emberre, hanem egy alacsony termetű, görbe lábú versenylóra irányult. Tulajdonosa egy bicikliszerelőből lett autókereskedő, trénere egy hallgatag musztánglovas, zsokéja pedig egy kiérdemesült, fél szemére vak bokszoló volt. A lovat Seabiscuitnek hívták.
Minden ellene szólt, hogy bajnok legyen. A felépítése, a tartása, a mozgása és a viselkedése. Két éven át szívósan ellenállt trénere kísérletének, hogy versenylovat neveljen belőle. Rossz természetén végül mégis felülkerekedett intelligenciája, gyorsasága és küzdésvágya. Így lett belőle az amerikai sporttörténet egyik legfényesebb csillaga, valóságos nemzeti legenda. Seabiscuit és a pályafutását segítő három ember lenyűgöző története a gazdasági válság éveinek, a reménytelen helyzetben boldogulásnak a jelképévé, az amerikai álom megtestesülésévé vált.
