Az 1960-as évek elején járunk, a hidegháború nyomott légkörével sújtott Norvégiában. Per Petterson későbbi műveinek ki-be járó hőse, Arvid Jansen még csak hatéves kisfiú, akit olykor rémálmok gyötörnek. Arvid lassan, óvatos léptekkel kaptat a kamaszkor előtte magasodó baljós hegye felé. Még nem érti teljesen, de az apró mozaikokból már kezd összeállni számára a világ. Szülei munkások. Osló külvárosában élnek, apja cipőgyárban dolgozik, dán édesanyja takarítónő. A mára világhírűvé lett norvég író debütáló regényének középpontjában az apa-fiú kapcsolat áll.
Per Petterson a tőle megszokott finom ecsetvonásokkal, borongós északi színekkel festi meg a gyermekkor összetett portréját. Műve sallangmentes, szikár nyelvezettel megírt – akárcsak Hemingway, Petterson is kerüli a felesleges díszítéseket. A sorok között, a felszín alatt kimondatlan érzések és fájdalmasan őszinte, mégis megértő, szeretettel teli történetek sejlenek fel. Így, a maga pőreségében tárul fel előttünk az EMBER zavarba ejtő sérülékenysége és a kapcsolatok kusza pókhálója.
