Vályi-Nagy Erika második regényének szereplői, Anna és Feri talajvesztett negyvenesek; csak megtörténnek velük a dolgok, de sohasem ők a sorsuk irányítói. Sőt mintha nem is a maguk életét élnék, hanem csupán a felmenőikét folytatnák ténferegve a múltból kiinduló, sehova sem vezető ösvényeken, amelyekről esélyük sincs letérni. Miközben próbálnak megbirkózni súlyos terheikkel, veszteségeikkel, nem támaszkodhatnak senkire, mert emberi kapcsolataik sem működnek, jövőképük homályos, megfogalmazni sem tudják, mit akarnak az élettől – és egymástól. Pedig szeretnének változtatni, mégis mindig ugyanott, ugyanabban a mókuskerékben találják magukat, és nem értik, miért történik velük mindez. Vajon van-e kiút ebből az életcsapdából, elnyerhetik-e a boldogságot azok, akik ilyen helyzetbe sodródtak, vagy meg kell elégedniük a párhuzamosok a végtelenben találkoznak matematikai illúziójával? Erre ad egy lehetséges választ ez a könyv.
