Az 1930-1940-es évtizedhatár a tömegfilm egyetemes történetének fordulópontja, egy nagy megrázkódtatást hozó időszak nyitánya. A klasszikus tömegfilmkultúrák boldogságvíziói sötétebb árnyalatokat kapnak, a változás legfeltűnőbb tünete pedig a végtelenül komor ember- és világképű film noir műfajának megjelenése a hagyományosan ábrándvilágokat megmutató hollywoodi filmben. Ezek a tendenciák a magyar filmet is elérik. A művek zömmel - a felszínen - boldogok, és a happy endjeikkel harmóniát sugallnak,a mélyben azonban rettentő feszültségekkel és frusztrációkkal teltek. Az El nem csókolt csókok a film noir családfáját térképezi fel és a műfaji előzményeit keresi; az amerikai változatok mellett az európai hatáskapcsolatokat elemzi abból a célból, hogy megalapozza a hazai verziók - a magyar film noir - mintázatainak felkutatását.
Az 1936 és 1944 közötti időszak a magyar filmtörténetírás fehér foltja. A kötetben vázolt korszakportré a filmek bújtatott értékperspektíváit teszi láthatóvá: a szerző azt bizonyítja be, hogy a látszólag problémamentes elbeszéléseket nagy feszültségek fűtik. A kötet a történeti és az elméleti közelítésmódot egyesíti: műfajtörténeti szemszögből és egy speciális műfajtipológia felhasználásával vizsgálja az 1930-1940-es évek magyar filmjeit. Alapgondolata, hogy a filmek kevéssé a témáikkal, inkább a műfaji sémák módosításairévén beszélnek korukról, megmutatva a társadalom mentalitását vagy habitusát.
A tudományos elvárásoknak mindenben megfelelő, ugyanakkor közérthető stílusban megírt, ezért a laikus olvasó érdeklődésére is számot tartó kötetben sok fontos, ám mára elfeledett magyar filmről esik szó. Számosról csak most, nyolcvan-kilencven évvel az elkészülte után olvasható először alapos elemzés (A papucshős, Dankó Pista, Szüts Mara házassága, A hegyek lánya, Az utolsó dal, Fekete hajnal, Kölcsönadott élet, Keresztúton, Az első).
