150 év, másfél évszázad, öt emberöltő. A régi Piac tér (ma Fő tér) első fényképes ábrázolásától a Vasfüggöny lebontásáig tartó időszak egyetlen lenyűgöző képfolyamként tárul fel előttünk. Nem elbeszélés, nem emlékezés, nem a képzelet kiegészítette mozaik, hanem szemmel látható valóság, történelem színről-színre.
Látunk az időben. Átlapozhatunk egy olyan távlatot, melyet ember szeme eddig így nem láthatott át. A közös múltunkat, történetünket. A kisvárosi utcákat, cégéreket, házakat szemlélve mintha régi családi fotóalbumainkat lapozgatnánk. Magyarország talán legeredetibb állapotában megőrzött településének képeit nézegetjük, melynek minden szeglete édes otthonként megörökítve él a kőszegi emberek memóriájában.
A kötetet jól érthető, logikus fejezetekkel tagolták a szerzők. A századforduló dinamikus időszakának a Nagy Háborút követő területvesztés vet véget, mely után új stratégiával, de még régi értékei mentén, turistavárosként építi jövőjét a település. Aztán a II. Világháború éveinek veszteségei után már az új társadalmi rend diktálta úton fejlődik tovább a város.
Záróképként a Vasfüggönyt átvágó katonákat látjuk. Drótvágóikkal elbontják a szögesdrótot, amely Kőszeget nem csak a szomszédos Ausztriába szakadt régi járásától, de saját önazonosságától, történelmétől választotta el.
