Táj, pára, hegy, virág, felhő. Egymást fedő színrétegek rajzolják ki az alig felismerhető, inkább csak sejthető természeti alakzatokat. A táj harmóniáját sohasem zavarja meg emberi lény, legvégső lényegét látjuk az elemeknek: a maga minőségében mutatkozik meg a kő, a pára, a levegő. Gyanítható, hogy nem konkrét tájakat látunk, a természeti motívumok csak megjelenítő eszközei a belső képeknek, melyek a fenség, az erő, a magány lírai megfogalmazásai. Ezek a szálak ágyazzák be Kontra Ágnes műveit az európai művészeti hagyományba.
