Az után, hogy minden Egész eltörött, az elszakított magyar fiatalság is magára maradt Csehszlovákiában, Romániában és Jugoszláviában. Amikor 1930-ban Kolozsváron elindult az Erdélyi Fiatalok folyóirata, az új szellemű, Adyt, Móricz Zsigmondot, Szabó Dezsőt, Kassák Lajost követő felvidéki ifjúság Sarló-mozgalma szolgált példaképül számukra mélyen átérzett nemzeti, népi és társadalmi felelősségük vállalásában. A két csoport együttműködésében, a komáromi és érdekújvári Tavaszi Parlament, majd a Vásárhelyi Találkozó létrejöttében nagy szerep jutott a baráti kapcsolatoknak, leveleknek, beszámolóknak.
A temesvári Méliusz József (1909-1995), a Város a ködben írója 1930 őszén fordult először meg Csehszlovákiában, a pozsonyi Peéry Rezső (1910-1977), a Perem-magyarok esszéistája 1936 nyarán indult erdélyi utazására. Eltérő alkatuk, neveltetésük és élményviláguk más-más irányba indította őket, erős társadalomalakító szenvedélyüket azonban közös európaiságuk, polgári mivoltuk táplálta. Miután bejárták Európát, életútjuk többször is keresztezte egymást, utazásaikkal, írásaikkal a magyarság megmaradását, közösségük demokratikus berendezkedését szolgálták.
Mindkettőjük életútját nemzeti és személyes tragédiák kísérték, Méliusz Romániában, Peéry az emigrációban, Németországban halt meg. Csapody Miklós a két világháború közötti magyar irodalom- és eszmetörténet ismeretlen fejezetének dokumentumait tárja fel a filológus alaposságával és az utódnemzedék, az ismerős személyességével.
