Igazából vége, csak nem vettük észre - Hoffmann Kata

A Megsebzett gyermekkor után azt gondoltam, hosszabb szünet következik. Valahogy mégis hamar formálódni kezdett bennem, hogy mi a következő fontos téma, amivel foglalkozni szeretnék. Milyen nehézségekkel küzdenek a párkapcsolatban azok, akik már nagyon korán mélyen megsebződtek, és mennyire lehet felülírni a beégett mintákat?

Sokat töprengtem, hogy vajon miként lehet ezt a témát befogadhatóvá tenni, gyengéden közelítve a realitáshoz, ha már a realitás egyáltalán nem gyengéd velünk. Végül úgy döntöttem, a könyv első részében egy nő történetén keresztül mutatom be az ártalmas gyermekkori tapasztalatok, a bántalmazás, az elhanyagolás, a diszfunkcionális családi működés lehetséges kapcsolati következményeit.

Pontosabban: egyszer csak formálódni kezdett bennem ennek a nőnek - valójában sok ezer, sok százezer, sok millió nőnek - a története. Egyre erősebb lett bennem a hívás, hogy ez a történet megszülessen, nemcsak saját magamért, az én szavaimmal, hanem azokért a nőkért is, akiknek nincsenek rá szavaik, akik még nem találták meg a hangjukat. Akiket mások hallgattatnak el és akik önmagukat cenzúrázzák. Akik némán élik ezt napról napra, és nem tudják, nem merik elmondani a történetüket.

És mivel nemcsak felismerést szeretnék adni, hanem kapaszkodót is, a könyv második részében már pszichológusként járom körül a korai sérülések párkapcsolati következményeit, a megelőzés és a beavatkozás lehetőségeit - mindazt, ami segíthet, hogy ne a múlt írja tovább az életünket.