Hogyan lassulhatnánk egy gyorsuló életben? Hogyan lehetnénk bölcsek, ha mindennap ijesztő híreket olvasunk arról, hogy a mesterséges intelligencia térhódításával a vesztünkbe rohanunk? És ki boldog valójában? Mindig csak az, aki remek szelfikkel bombáz minket, és tökéletes képet mutat magáról, amikhez képest a saját életünk leharcoltnak és unalmasnak tűnik?
A közösségi média alkalmazásai, az egyre okosabb tanuló algoritmusok képesek áthangolni a napjainkat, az élettel szembeni elvárások érzelmi alapjait. A mostani technológiai fejlődés valójában fejesugrás egy olyan jövőbe, amit teljességében senki nem tud elképzelni. Pedig a mesterséges intelligencia már itt van, akár látjuk, akár nem.
Az Alfa generáció életében az applikációk veszélyei, a Z generáció boldogtalansága, valamint a felnőtt párkapcsolatokban (is) tanúsított türelmetlenség és narcisztikus vonások túlzó megjelenése olyan jelenség, amit sok esetben az online térben átélt érzelmek mozgatnak. Látjuk, hogyan csökken ezeknek a generációknak az empátiája, amit a szülők nagyon nehezen élnek meg, mert félnek a gyerekeik eddig ismeretlen indulataitól.
Azt is érzékeljük, hogy a csalódások és kudarcok megélésétől való menekülés akkora méreteket ölt, ami már szenvedésnyomást okoz a fiataloknak.
Nem lehet az érintőképernyő felett lehajtott fejjel megélni az életet. Fel kellene nézni, mert a belső erőforrások, a motiváció, a kitartás, az énerő és a valódi önbizalom csak úgy fejlődik, ha a személyes térben éljük a tapasztalataink nagy részét.
Itt az idő megkeresni a saját boldogságunkat, mert majdnemkanállal nem lehet levest enni.
