Nem vagyok politológus, arra figyelek, ami engem érdekel, azon gondolkozom, ami engem megérint, és akkor támad írhatnékom, ha szerintem felháborító dolgokba ütközöm (azaz többnyire a bőség zavarával küszködöm). Ennélfogva nemcsak az értelmezéseim-értékeléseim, hanem az eseményválogatásaim is szubjektívek. Minden hónapban arról írtam, ami mellett nem tudtam szó nélkül elmenni. Ha a kezdetekkor tippelnem kellett volna, mik lesznek a havi írások pillérei, amelyek körül persze más közéleti-politikai-társadalmi ügyek is ott lesznek, meg tudtam volna mondani: Orbán, Gyurcsány és a sajtó - a sajtó, amely hihetetlen mennyiségben és alapossággal gyűjt össze nélkülözhetetlen információkat, ugyanakkor megengedhetetlen akarnoksággal kényszeríti rá az olvasókra a saját politikai ellen- és rokonszenveit. Ők a gyűjtőpontjai azoknak a jelenségeknek, amelyeket más-más okból régóta tűrhetetlennek tartok. Nem kellett tippelnem, most azonban láttam, hogy tényleg így van. Sajnos a gócpontok hosszú évek alatt sem változtak, és e tekintetben én sem.
