Több évtizede fényképezünk együtt Kohári Csaba barátommal. A régi barátságon túl összeköt minket az erdők, a mezők, a történelem és természetesen a fényképezés szeretete. Közös csavargásaink immár több mint 30 éve tartanak, eközben rengeteg felvételt készítettünk, melyekből számos kiállítást rendeztünk.
Sokfelé irányuló érdeklődésemet az akkori Iparművészeti Főiskola négy féléves kurzusa végképp a fényképezés felé fordította. A képzést záró anyagomat Fejér Gábor Tamásnál épületfényképezés témában készítettem el 1998-ban.
Fotográfusként több mint két évtizedig a Pető Intézetben, mai nevén a Semmelweis Egyetem Pető András Karán dolgoztam. Jelenlegi munkahelyemen, a Magyar Honvédségnél mint szerkesztő dolgozom, ahol néha lehetőségem van fényképezni is.
Mint már rengetegen megírták, a fénykép készítése sajátos világlátást, szemlélődést jelent. Képeim közül azokat találom jól sikerültnek, értékesnek, amelyek egyfajta saját sorssal rendelkeznek.
Mindig bajban vagyok, amikor fényképeim témáiról érdeklődnek. A kérdésre adandó válaszomat sohasem tudom igazán pontosan megfogalmazni, mert vannak természeti formák, épületek, tárgyak képei, és nemegyszer riportképeket is készítek, de ezek egyike sem tartozik igazán a saját műfajához. Közösek csendjükben, sorsukban. Saját történetük köti össze őket.
Fényképészként nagyon szeretem a filmes fotózást. Természetesen használom a digitális technikát is, de szívemhez közelálló anyagot nagyrészt fekete-fehér filmre készítek - tökéletlenségük, áruk és időigényes kidolgozásuk ellenére is. Kisfilmet és középformátumot használok, amelyeket saját magam laborálok.
Tatai Balázs
