Az igazság az, hogy a történelem tovább él, csak éppen a felszín alatt. Megpiszkálni olyan, mint belenyúlni egy darázsfészekbe vagy egy konnektorba: veszélyes. Európa 19-20. századi történelme kegyetlen és fájdalmas. A nekünk mesélt történetek másról szóltak. Tele voltak élettel, energiával és lendülettel, a fájdalmakon túlléptek, a sötét időket figyelmen kívül hagyták.
Hogy lehet összeilleszteni mindezt? És miként illeszthetők azokhoz az emberekhez, akiket ismertünk? Vajon a megelőző generáció másmilyen volt? Bátrabbak, boldogabbak voltak, mint amilyennek magunkat hisszük? Vagy csak szerencsésebbek? Egyetlen pillantás a levelekbe elegendő ahhoz, hogy elűzze ezt a feltételezést. Az apám rendkívül tehetséges volt, az anyám kicsattant az életenergiától, de a kezdetektől fogva tudom, hogy a felszín alatt milyen sérülékenyek voltak.
Nem lehet megtudni, pontosan mi is történt. A történelemről azt képzeljük, hogy rendezett okok és okozatok folyamatából áll, egyik dolog vezet a másikhoz, de az egészen biztos, hogy a szóbeli elbeszélés és az emlékezet nem így működik. Ezek inkább olyanok, mint egy patchwork, egy kollázs vagy egy szövet rétegei és szálai, és a befogadóra gyakorolt hatás szempontjából a történet elmesélésének ideje sokszor ugyanolyan fontos, mint az, amit elmondanak. Ez az oka annak, hogy ebben a könyvben nem a szabályos időrendet követem a középkori mítosztól a 21. századig, hanem inkább igyekeztem megragadni valamit a kaotikus anekdotákból és az élet véletlenszerű találkozásaiból.
