Soha ne kelljen dr. Golopencza Pál segítségét igénybe vennem. Ez leghőbb vágyam. Ám, ha mégis mentőre szorulnék, azt szeretném, hogy ő jöjjön, vagy ő küldjön értem. Ellentmondás? Dehogy. Senki sem akar karambolozni, a konyhában megszédülni, és fejét beverni az asztal sarkába, vagy agyvérzést, infarktust, tüdőembóliát kapni. Mégis oly sokszor megtörténik. S ha velem történne, akkor bizony leginkább az ő kezére adnám magam. Nem tapasztaltam meg, hogyan gyógyít, ám a személyisége bizalmat kelt, és biztonságot, nyugalmat áraszt. Már a pillantása fölér egy fájdalomcsillapítóval. Olyan mentősnek képzelem, akit, ha a beteg meglát, rögtön nem gyógyul meg ugyan, de már nem fél.
