Csörögnek a zászlók - Kőszeg Ferenc

1956. november 4-én arra ébredtem, hogy az otthonunk felett repülőgépek vijjognak, az utcáról szórványos lövöldözés hallatszott. Nyilvánvaló volt, hogy a szovjet hadsereg megtámadta, megszállta Budapestet, hogy a forradalmat, amely demokratikus szocializmust ígért, a Szovjetunió katonai ereje megsemmisítette. Kinyújtóztam az ágyban, és magamban elmormoltam: a kommunizmusnak semmiféle változatában nem fogok hinni.

Ezt az ágymélyi fogadalmat, amelynek nem volt tanúja, sikerült megtartanom. A következő hetekben röpcédulákat ragasztottam a házak falára, telefonfülkékbe. Amikor letartóztattak, az ijesztgetések, fenyegetőzések ellenére megtagadtam, hogy besúgó legyek. 1970-ben bekapcsolódtam az akkor szerveződő demokratikus ellenzék munkájába, 1981-től az engedély nélkül megjelenő Beszélő egyik szerkesztője lettem. Elvesztettem könyvkiadói állásomat, könyvesbolti eladóként kerestem meg a betevőt, de barátok között éltem, és nem kellett hazudnom.

1988-ban részt vettem Magyarország liberális pártja, a Szabad Demokraták Szövetsége megalakításában, országgyűlési képviselő lettem, de nem tudtam elfogadni, hogy pártom koalíciós megállapodást kötött a diktatúra uralkodó pártjának utódpártjával, így 1998-ban már nem indultam az országgyűlési választáson.

Egy civil jogvédő szervezetet, a Magyar Helsinki Bizottságot vezettem: kiálltunk a migránsok, a fogvatartottak, a rendőri erőszak áldozatainak jogaiért: azt folytattuk, amit korábban is tettünk: kihívóan éltünk emberi jogainkkal.

2007-ben a szervezet vezetését fiatalabb kollégáimnak engedtem át. Azóta csak újságíróként, publicistaként veszek részt a közéletben. Szeretek írni, szívesen írok, és az tesz boldoggá, ha azt érzékelem, hogy az olvasók is szívesen olvassák az írásaimat.